Veszprém megye




Révfülöp a Balaton tó északi partvonalának közepén, a 274 méter magas Fülöp-hegy lábánál, csodálatosan szép természeti környezetben fekvő tóparti üdülőtelepülés. Tőle északi irányban a Káli-medence vidéke kezdődik, míg délre a Balaton 5,2 kilométeres távolságban lévő túlpartja húzódik.

A Fülöp-hegy déli lábánál bukkan felszínre a Magyarországon található egyik legrégebbi kőzet, a kb. 400 millió éve keletkezett agyagpala, azaz fillit, amelyet a helybeliek peresztegnek neveznek. A környéken kedvelt építőanyagként használják a másik jellegzetes kőzetet, a fagyálló és jól faragható permi vörös homokkőt. Ennek ásványi anyagokban igen gazdag málladékos része évezredek óta biztosítja a szőlőművelés kedvező adottságait a hegyoldalban.
A térség a római kor óta lakott és Révfülöp kora középkori révátkelőjét már a XI. században faluszerű települését a bencés szerzetesrend tihanyi Szent Ányos apátságának praediumaként 1211-ben kelt oklevele említi. Révfülöp mai neve is az ősi révhajózásból és a Pilip, azaz Fülöp személynévből keletkezett.
A virágzó kis tóparti települést és révátkelőjét a XVI. század közepén a törökök elpusztították. Területét évszázadokon keresztül gyéren lakott pusztaként, Kővágóörs promontóriumaként (szőlőhegyeként) említik. Bár a révátkelés a XVIII. század közepétől újra indult, a fejlődés csak a Balaton-felvidék régi szőlőit kipusztító XIX. század végi filoxéra- (szőlőgyökértetű) vész után indult meg.
A XX. század elejére Révfülöp kedvező természeti adottságainál és tájkörnyezeti szépségénél fogva a polgárság egyik legkeresettebb pihenő- és üdülőhelyévé vált. A helyi jómódú birtokosokból és üdülővendégekből 1899-ben megalakult Révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesület nagyszabású partrendezést, parkosítást, strandépítéseket végezve kialakította az üdülőtelepülés mai arculatát.
A balatoni üdülő- és fürdőhelyi kultúra további fejlődését a vasúti közlekedésbe történő bekapcsolódás (1909) és a hajókikötő modernizálása (1912) segítette elő. A látványosan fejlődő Révfülöp előbb üdülőhellyé, majd 1943-ban Kővágóörstől elszakadva önálló településsé vált. 1969-ben kiemelt üdülőhelyi címet nyert, majd 1973. április 15-étől immár nagyközséggént a Káli-medence régióközpontja, közigazgatási székhelye lett.
1989-től önálló nagyközségi rangú településként a Balaton térségének egyik legdinamikusabban fejlődő festői szépségű üdülőhelye.