Győr-Moson-Sopron megye




Écs a világörökség részét képező pannonhalmi vár tőszomszédságában, a Bakony lankákká szelídülő vonulatán, a Sokorón helyezkedik el. A község első írásos említését 1172-ből ismerjük. Ekkor az itt letelepült Echu nemzetség után Esu, Echu néven szerepel. A falu plébániatemploma is Árpád-kori eredetű. A templomról 1323-ban írnak, ebből megtudjuk, hogy a kőtemplom Szent István király tiszteletére szentelték.

A török hódítás idején, az 1600-as évek elején a falu és környéke teljesen elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc idején Heister tábornok felégette a környéket. 1809-ben a franciák vonultak át a községen, amire az ún. dézsmapince homokköveiben lévő francia feliratok is emlékeztetnek. Az 1848–1849-es szabadságharcban 36 écsi vett részt, akik emlékét a művelődési házban elhelyezett tábla őrzi. Az I. világháborúban elesett falubeliek emlékére emlékművet állítottak, melyet 1921-ben az ország első ilyen jellegű emlékműveként avattak fel. Az 1920-as helységnévtárban Nagy-Écsfaluként és Nagy-Écshegyként szerepel. A két települést 1936-ban egyesítették Écs néven nagyközségként.
A község nevezetességei között meg kell említeni a főút mellett található kiskápolnát, melyben Mater Dolorosa szobra látható. A település mindennapjaiba civil szervezetei is bekapcsolódnak, többek között a kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró aranyminősítésű népdalkör és a citeraegyüttes.
A túrázni, kirándulni szeretőknek is jó választás Écs, ahol lehetőség nyílik a természetvédelmi területté nyilvánított ősfenyvesben sétálni, megismerkedni a település földrajzi fekvésével, a pannonhalmi borvidékhez tartozó szőlősökkel, az ezeréves hagyománnyal rendelkező szőlőműveléssel és a szőlőtermeléshez szorosan kapcsolódó borospincékkel.