ugrás a tartalomhoz
2017. november 24., péntek
© 2007–2017 Feszt-House Kft.

Hírlevél

Ön neve:

E-mail címe:

Az oldalon megjelenő cikkek forrása az

Partnereink

Partnereink

EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK HELYEY LÁSZLÓ JÁSZAI MARI-DÍJAS SZÍNMŰVÉSZ TISZTELETÉRE FERENCVÁROSBAN

BUDAPEST FŐVÁROS IX. Kerület - Ferencváros Önkormányzata

Helyey László Jászai Mari-díjas színművész több mint három évtizedig élt Ferencvárosban családjával.
Felesége, özv.
Helyeyné Kiss Katalin kezdeményezésére a Képviselő-testület egyhangúan megszavazta a javaslatot, így 2017. május 19-én felavatták az emléktáblát az Ifjúmunkás u. 24. számú ház falán.
Helyey László 1948. május 21-én született. 1975-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Ezt követően a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahova 1984-ben és 1989-ben is visszatért. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja.
Játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban és a Soproni Petőfi Színházban is.
Élete utolsó éveiben az Újszínház társulatának tagja, utolsó bemutatója A bolondok grófja volt 2013 októberében. 1976-ban megkapta a veszprémi tévétalálkozó színészi fődíját, 1990-ben MSZOSZ-díjjal, 1991-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2012-ben megkapta a Gyulai Várszínház Havasi István-díját és Ferencváros József Attila Díját.
A népszerű színművész közel ötven filmben és csaknem száz színdarabban játszott.
Mátyás királyként, A világ közepe című filmben elnyerte az emberek szeretetét az egész országban.
Kedvelt szinkronhang volt: az ő hangján szólalt meg rendszeresen Gérard Depardieu és Donald Sutherland, emellett maradandót alkotott Morgan Freeman magyar hangjaként a ,,Hetedik"-ben.
Az ő összetéveszthetetlen hangján szólalt meg a ,,Mátyás király" című magyar animációs sorozat összes szereplője. 1980-tól 2014-ben bekövetkezett haláláig Ferencvárosban, a József Attila-lakótelepen lakott.
Fontos volt számára a szűkebb pátriája, a kerület, a lakótelep kulturális élete, fejlődése.
Ezért is vállalt szívesen fellépéseket ferencvárosi ünnepi megemlékezéseken, rendezvényeken. ,,Ferencváros büszke arra, hogy olyan színészek tekintették otthonuknak kerületünket, mint Helyey László.
Hálásak vagyunk neki, hogy bár Újpesten született, de szerette és otthonának tekintette a kerületet és a József Attila-lakótelepet" - mondta köszöntő beszédében Mészáros László ferencvárosi Önkormányzati Képviselő, a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság elnöke. - ,,A Jászai Mari-díjas színész markáns arca és jellegzetes orgánuma örökre megmarad emlékezetünkben, ez az emléktábla pedig büszkén fogja hirdetni, hogy itt élt a mi századunk Mátyás királya."(Fotó: Ferencváros újság)