Jász-Nagykun-Szolnok megye

Közép-Tisza-vidék egyik legősibb települése. Földje a Tisza csodálatos kanyarulatához simul, amely már a honfoglalás óta lakott terület volt. A Váradi Regestrum említi legkorábbról, 1212–1215-től (Rowe) Rof néven. A tatárjárás után már ismert átkelőhely. A török korban lakói többször elmenekültek. A legnagyobb pusztítást az 1683. évi tatárátvonulás okozta. A megmaradt lakosság csak 1691-ben költözött haza Akolhát pusztáról. Az új település a mai helyén épült fel, amely ekkor már II. Rákóczi Ferenc birtokához tartozott. Lakói reformátusok. 1728-ban teljes területe a roffi Borbély-család tulajdonába került. A helyi anyakönyvezés 1736-ban vette kezdetét. A következő 50 évben további tizennégy család jutott itt birtokrészhez. 1786-ban népessége 1626 főt számlált. A XVIII–XIX. században hét kastély épült a községben, közülük legértékesebb az 1789-ben készített Borbély-palota, mely ma is épen áll. A barokk stílusú műemlék jellegű épület felújítását 1995-ben kezdték meg és 2002 június hónaptól 4 csillagos kastélyszállóként fogadja a vendégeket. E műemlék jellegű épületen kívül számos építmény őrzi a település múltbeli értékei. Elsőként a református templomot kell említeni. A műemlék jellegű épületegyüttes egy különálló 1757-ben emelt, középkori eredetű toronyból és öt év múlva mellé épített egyhajós, sík mennyezetű templomépületből áll. Említést érdemel még a századforduló táján emelt épületek közül a községháza, a rendőrségi épület, a volt dohánybeváltó szecessziós hatású épülete. A falu főterén álló turulmadaras I. világháborús emlékmű 1923-ban készült, gróf Waldech Hubert emeltette. Ugyancsak a múlthoz kapcsolódik, de a jelen elvárásait elégíti ki a korszerű kompátkelőhely megvalósítása és fenntartása is. Tiszaroff lakossága jelenleg 1914 fő. A családi házak száma 1100, ezekből 350-et külföldiek vagy városlakók vásároltak meg. Az üdülőkörzetben 100 ingatlan található. Az elmúlt 15 évben jelentős előrelépés történt a lakókörnyezet fejlesztésében. A közel 27 km belterületi út 98%-a szilárd burkolatú. Kiépült a telefon- és a vezetékes gázhálózat is. 2007 évben megkezdődött a szennyvízhálózat kiépítése is. A szilárd hulladék kezelése megoldott. A település már kilencedik éve rendezi a tiszaroffi találkozó elnevezésű rendezvénysorozatot, mely változatos programjaival minden érdeklődőnek maradandó élményt nyújt. A Tisza folyó homokpadjain, örvénylő mély kanyarulataiban hazánk szinte minden őshonos hala megtalálható a keszegtől a harcsáig. Ez a környezet nemcsak a vizek élőlényeinek kedvező, hanem az ideális élettérben gazdag vadállomány is található az apróvadaktól a vaddisznóig.