Bács-Kiskun megye

Szabadszállás város Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunsági-homokhátság és a Duna menti síkság találkozásánál fekvő 6879 fős település, a fővárostól délre 80 km-re, Kecskeméttől nyugatra 40 km-re található. A várost érinti a Budapest–Kelebia vasútvonal.
Ősi kun település, először 1279-ben említik írásos emlékek Zombath-szállás néven (később Szombatszállás), melyet egy kun nagycsaládtól kapott. A török időkben az Alföldet sújtó hadjáratok idején a környék lakossága a mocsarakkal és vízjárta területekkel jobban védett Szabadszálláson keresett menedéket. A XVII. század végére itt maradt meg a legnagyobb arányban a kun népesség. A XVIII–XIX. század a város életében a csendes fejlődés időszaka volt. Megnyitotta kapuit a később nagyhírű református iskola, felújították a református templomot, mezővárosi rangot kapott, majd megépült az ország első emeletes városházája. Az újabb kutatások szerint Szabadszálláson született Petőfi Sándor itt töltötte gyermekkorát. Prielle Kornélia színművésznő élete alkonyán Rozsnyai Kálmánhoz ment feleségül, síremléke a felső temetőben található. A kiegyezés után megélénkülő gazdasági és társadalmi életet jelzi a vasút, a gőzmalom, a villany megjelenése, az olvasókörök, az ipartestület és az úri kaszinó megalakulása. József Attila, a híres költő gyermekkorában többször megfordult nagyapja, Pőcze Imre csőszházában, amely ma emlékház. Rozsnyai Mátyás világhírű gyógyszerész, az íztelen kinin feltalálója szintén Szabadszálláson született, szobra a város központjában található. A közelmúltban avatták fel a város múltját jelképező tárgyak gyűjteményét tartalmazó helytörténeti kiállítótermet.
1995-ben városi címet kapott. A határában elterülő Kiskunsági Nemzeti Park szikes tavainak állat-, növény- és rovarvilága egyedülálló. Számos ritka faj, a túzok, az ugartyúk, a fogoly stb. újra életteret kapott. Az ősi magyar háziállatfajták (szürkemarha, fakóló, racka- és cigájajuh, mangalicasertés) génbanktelepeiken megtekinthetők. Az idegenforgalomban lovas programok, lovas tanyák, borkóstoló és pinceprogramok, falusi turizmus, ökoturizmus, városi és tanyai szálláshelyek várják vendégeiket. A júliusi városi napok színes forgataga, zenei fesztiválok, autokrosszversenyek, horgászat, vadászat kínál szabadidős programokat. A településen több mint fél évszázadon keresztül különféle katonai alakulatok működtek. A legutóbbi haderőreform következtében e tevékenységük a városban megszűnt. A város vezetése az objektumok hasznosítására gazdasági park létrehozását tervezi. Ebben oktatási, sport-, kulturális és ipari létesítmények fognak helyet kapni.