Fejér megye
Igar Fejér megye délnyugati részén helyezkedik el, a Mezőföld kistérségben, a megyeszékhelytől 70 km-re. A község három településből áll: Igar, Igar-Vám és Igar-Vámszőlőhegy. Lakosságának összlétszáma: 1067 fő. Vám- és Vámszőlőhegy Igar belterületén kívül esik, 5, illetve 10 km távolságra fekszik onnan. Két utóbbi település lakosainak száma együttvéve 636 fő. A község 2001. január 1-jén vált igazán önállóvá, ekkor szűnt meg a szomszédos településsel, Mezőszilas Önkormányzatával együttműködő körjegyzősége. A község önhibáján kívül halmozottan hátrányos település. A 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelettel kihirdetett társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékében mindkét kategóriában szerepel. Az önkormányzat évek óta az önhibáján kívül hátrányos települések támogatásával tudja megőrizni működőképességét. Igar ősi település, első írásos említése 1324-ből maradt fenn „IGOR” alakban. A név eredetére több elmélet létezik: középiráni nyelvben az „igar” erőst jelent; ógermán nyelvből az „Ingvar” személynévből származik; az óorosz „IGOR” személynév.

A település önállóvá válása óta pályázati támogatásból megvalósult fontosabb létesítményei: Igar-Vámon: a volt iskola épületének átalakítása közösségi házzá, a Kossuth Lajos utca kiépítése aszfaltos szilárd burkolattal, az orvosi rendelő felújítása, aszfaltos kézilabdapálya és EU-szabványos játszótér, Igar-Vámszőlőhegyen: a Petőfi utca 114–116. szám előtti partfal stabilizációja, a Táncsics utcában betonburkolatú út és vízelvezető rendszerének kiépítése, a művelődési ház és az orvosi rendelő felújítása, Igaron: a Temető utca és a Daru dűlő–Páskum mezőgazdasági feltáróút I. szakaszán szilárd burkolatú út és vízelvezető rendszere elkészítése, az óvodai tornaszoba, az óvoda felújítása, a polgármesteri hivatal felújítása, korszerűsítése, az elektronikus ügyintézés feltételeinek megteremtése és szociális étkeztetés feltételeinek biztosítása, EU-szabványos játszótér kialakítása. Évente megrendezésre kerül a régiós népdaltalálkozó, a nemzetközi népművészeti tábor, a falugondnokok országos találkozója... Jelentősebb kulturális emlékek: Igar-Vám bronzkori földvár maradványai és a késő barokk stílusban épült Zichy-kastély, Igaron a barokk stílusú református templom.