Heves megye

Aközség Hatvantól északnyugatra 6 kilométerre, a Cserhátalján fekvő 2000 fős, csendes, hangulatos, dinamikusan fejlődő kis település. Megközelítésében kedvező, hogy a 21-es főútról és az M3-as sztrádáról egyaránt könnyen elérhető.

A község nevét az 1200-as évekből több oklevél említi, ez időben lakói a nemesi közösségben élő palócok. Építészetében, népviseletében és népszokásaiban még napjainkban is meghatározó a palóc hagyomány. A népi építkezésnek számos példája fellelhető, egyedien szép népviseletének a helyi népdalkör új, megőrzésére méltó tartalmat adott. A részletes helytörténetet először a XX. század első felében Karácsony Sándor plébános kutatta, munkáját később több helyi kezdeményezés követte.
A község legjelentősebb épülete az egyhajós, homlokzati tornyos barokk római katolikus temploma 1779-ben épült. Jellegében a Grassalkovichok által épített mai műemlékek arányait és stílusát idézi. Az evangélikus templom a hányatott sorsú báró Radvánszki Endre koronaőr adományából épült. A falu kastélya, melynek tulajdonosa volt többek közt a Brüll- és a Prónai-család is, jelenleg általános iskola. A kastély parkja a község fejlődése során – az óvoda, a tornaterem és a kultúrotthon megépítésével – annak sajátos hangulatú központjává alakult. 1948-ban hősi emlékmű létesült, mely név szerinti emléket állít a szabadságharcban és a két világháború csatáiban elhunyt helybéli hősöknek. Említésre érdemes még a község központjában, a régi temető helyén épült kálváriaegyüttes is, melyhez évente, a búcsúkor körmenetben vonulnak ki a község lakói. A helyi foglalkoztatottságban meghatározó a szolgáltatójelleg. A hagyományos mezőgazdasági gazdálkodásban főként a szántóföldi növénytermesztés dominál, az állattenyésztés háttérbe szorult. Talán Budapest relatív közelsége is közrejátszik, hogy évtizedek óta oly kimagaslóan sokan választanak hivatásul ipari, építőipari jellegű szakmát, és ezt követően nem helyben dolgoznak. A gáz- és csatornaközművekkel 100%-ban ellátott települést vonzóvá teszi a Mátra közelsége. A rendezett, virágos előkertekkel, árnyas fasorokkal szegélyezett, pormentesen burkolt utcák a családias nyugalmat sugározzák. Ez a kis falu nem kuriózumként kívánja jellegét és múltját a világ elé tárni, csupán megélni azt napjainkban.