Fejér megye

Atelepülés a Vértes délkeleti peremén található, három irányból természetvédelmi terület határolja. Csákvár környékén a síkság és a hegység megkapó találkozásában gyönyörködhet az ide látogató. A hófehér dolomittömbök tagolta hegyoldalak déli peremén szubmediterrán növényzet él, míg az északi oldalon alhavasi jellegű növényritkaságok bújnak meg.

Már a római korban is zárt erődítmény állott itt, az 1980-as években végzett ásatok 2000 római kori sírt tártak fel. Valószínűleg itt emelkedhetett az Árpád-korban a falu névadójának, Csák nemzetségének vára. A XV. században már piacos helyként tartották számon a települést. A XVII. század elején a környék az Esterházy-család birtokába került, Csákvár az uradalom központjává vált. 1792-ben a település elnyerte a mezővárosi címet, a vásártartási jog erősítette az iparos- és kereskedőréteget. Az Esterházy-család uradalma az ország egyik legkorszerűbben gazdálkodó, kiválóan gépesített gazdasága volt. A grófi földműves iskolában paraszt fiatalok tanulták a mezőgazdasági ismereteket, az uradalomban kórházat, zárdát alapítottak, a településen gyógyszertár működött.
A XX. század első felében a falu lakosságának több mint kétharmada mezőgazdaságból élt, a második világháborút követően az uradalmi földeken állami termelőszövetkezet alakult, sok család a környékbeli ipari üzemekben talált munkát. 1990 óta jó néhány kis- és középvállalkozás indult Csákváron, ugyanakkor jelentős azok száma, akik naponta a megyeszékhelyre vagy Budapestre utaznak dolgozni. Hosszú évek után újból forog a korong a fazekas műhelyben, készülnek a csákvári fazekasság jellegzetes csíkos és zöld darabjai, feltámasztva ezt a híres népi iparágat.
Központi fekvése, jó közlekedése miatt sok vértesi látnivaló kiindulópontja. Csákvár egyik büszkesége az Esterházy-kastély. A család a XIX. század folyamán többször átépítette a birtokot, amíg elnyerte ma látható klasszicista formáját. Az épületegyüttesben ma kórház működik, a kastély szépen gondozott angolparkja a nagyközönség számára is látogatható. Az őshonos növényzet mellett az észak-amerikai mamutfenyőt is megcsodálhatják a kirándulók. A kerti szobrok, mesterséges építmények felújítása folyamatosan zajlik. A kastély közelében található az újjáépült Gessner-ház, ahol a Vértes természeti értékeit bemutató múzeum és oktatási központ működik.