Borsod-Abaúj-Zemplén megye

ASajó-, a Rima-, a Hódos-patak kisebb medencévé szélesedő völgye, a környező lombok lankái jól megművelhető földet, dús füvű legelőt biztosítottak régen is az itt letelepedő embereknek. Bánréve fontos átkelőhely volt, ma is itt van a 25. sz. út közúti hídja a Sajón Bánréve és Sajópüspöki között. A honfoglalás utáni időkből kevés feljegyzés maradt a vidékről. A községről először 1381-ben esik szó, mint Nehe község határának egyik települése. Nevét többféleképpen jegyezték fel: Bánreue, Bánrene, Bánren, míg végre kialakult a mai neve. Az írások a Sajó egyik fontos átkelőhelyeként említik.

Névadója Ezdegei Bessenyő Pál szlavon bán. A Sajó-rév a bán tulajdonába került, így a település a bán egyik révét: bán révének nevezték. Idők folyamán önállósodva helységnévvé vált. Helye Pogonyi puszta és a mai Bánréve között lehetett, mindössze néhány házzal. A XIII. század közepén végigpusztították a tatárok, majd a huszita zsoldosok hadai. Mátyás foglalja vissza a vidéket. Az igazi szenvedést a török uralom hozza. A vidék elnéptelenedik, később is gyéren lakott települések között emlegetik. Községünk birtokosai: Ezdegei Bessenyő Pál, Beke András, Szentmiklóssyak (ők építették a kastélyt 1850 körül), Vayak (ők építették a kastély körüli parkot, magtárat, istállót, majort, két kocsmaházat). A Vayakat a Vámos-család követi. Utolsó birtokosa Serényi Béla, akitől unokatestvére, gróf Serényi János veszi meg a birtokot. Legrégebbi jobbágycsaládok az úrbérrendezési tabella szerint: Kónya, Hendrik, Revaj, Ruzsinszki, Anga, Horváth és Tóth nevezetűek. A község igazi fejlődését a XIX. sz.-ban bekövetkezett vasútépítésnek és Ózd közelségének köszönhette. Bánréve 4 irányból összefutó vasúti csomópont lett. 1902-ben korszerű, emeletes állomást építettek. Mindkét világháború követelt áldozatokat. Emléküket az állomás előtti emlékmű őrzi. 1945-ben itt is volt földosztás és házhelyosztás is. Azóta a település számos új intézménnyel gazdagodott.
Szeretjük e tájat Tompa Mihállyal, vidékünk legnagyobb költőjével együtt:
„Tűnődve nézek e tájon végig-végig,
Távol halmok, hegyek láncolata kéklik,
S innen rajta zölden,
A szép Sajó völgye nyájas, nyílt arcával
Terül ki előttem.”